Ha hiperaktív a gyermek…

A hiperaktivitást a köztudatban gyakran a rossz gyermek, vagy neveletlen gyermek szinonimájaként tartják számon, pedig korántsem erről van szó. A betegség elsődleges tünete a figyelmi funkciók zavara. Az érintett gyerekek nem tudnak kitartóan egy dologra koncentrálni, apró, lényegtelen dolgok is könnyen elterelik a figyelmüket. Általában gyógyszerekkel kezelik őket, pedig az élelmiszerek és a viselkedés zavar között már kimutatták az összefüggést.

Hiperaktívitás

A kórkép teljes neve – figyelemhiányos hiperaktivitás zavar.

Először az 1800-as éveken határozták meg, majd az 1900-as évek elején minimális agyi károsodással magyarázták. A későbbiekben ezt nem tudták alátámasztani.

Hiperaktív gyermekeknél az első tünetek az óvodai beilleszkedésnél jelentkeznek, majd később, az iskolai évek kezdetén. Jellemzően fejletlenebb mozgáskoordinációjuk miatt több baleset éri őket, általában a szociális normákat nem tudják betartani, nem tudnak várni, mások mondandójába vágnak, sokat beszélnek spontán is, ilyenkor túl hangosak, összességében nehezen kezelhetőek. Ezek miatt válik nehézkessé a közösségekbe történő beilleszkedés, sokszor az iskola támasztotta követelményeknek sem tudnak megfelelni. Érzelmileg labilisak, gyakoriak a dühkitörések is. Ilyenkor többnyire nevelési tanácsadóhoz, szakrendelésre irányítják a „problémás” gyerekeket.

A figyelemhiánnyal járó hiperaktivitás diagnosztizálására laboratóriumi vizsgálat nem létezik, így az ilyen gyerekek élénkítő gyógyszereket kapnak. A tabletták azonban nem szüntetik meg a betegség okait, csak a tüneteket kezelik. Dr. Joseph Egger és a Müncheni Egyetem kutatói kimutatták az összefüggést a gyermekkori figyelemhiány és az ételintolerancia között.

A napi szinten fogyasztott ételekhez egyre több adalékanyagot adnak és ezek kiválthatják a figyelem hiánnyal járó betegségeket.  Az egyetemen 76 súlyos figyelem hiányban szenvedő gyermeknél tartottak szigorú hipoallergén diétát 1 hónapig. A gyermekek 82%-ánál a diéta jelentős javulást, negyedénél pedig teljes gyógyulást eredményezett és az egyéb betegségeikben is javulás következett be.

Ez a mérföldkőnek számító tanulmány bizonyította be, hogy az ételintolerancia drámaian befolyásolhatja a gyermekek viselkedését. Gyakran keveredik az ételintolerancia és az ételallergia fogalma, pedig jelentős a különbség. Az allergia esetén IgE antitesteket termel az immunrendszer, ez heves reakcióban mutatkozik meg, pl. fulladás, kiütések, nyirokcsomó duzzanat – melyek akár életveszélyes állapotot is előidézhetnek. Ezzel szemben, az ételintolerancia esetén IgG antitesteket termel az immunrendszer és a reakció idő is sokkal hosszabb. Napok, akár hetek is eltelhetnek a tünetek jelentkezése és az ételérzékenységet kiváltó élelmiszer elfogyasztása között. Így nehéz azonosítani, hogy pontosan mi okozhatja.

A FOODTEST 200+ az egyetlen olyan fehérjechip alapú ételintolerancia vizsgálat, amely néhány csepp vérből, laboratóriumi körülmények között, pontosan meghatározza az IgG antitestek arányát, számszerűen meghatározza az érzékenység mértékét.

A figyelemhiánnyal, hiperaktivitással küzdő gyermekeknek a vizsgálat alapján pontosan beállított diétás étrendre van szükségük ahhoz, hogy a zavart keltő élelmiszerek kiürüljenek a szervezetükből. A későbbiekben pedig akár fokozatosan vissza vezethetők az elhagyott ételek is.

Minden harmadik ember ételérzékeny

Tegye meg Ön is az első lépést, jelentkezzen vizsgálatunkra!

FOODTEST 200+ Home
Laboratóriumunkban alkalmazott fehérjechip alapú ételintolerancia mérés. Egyetlen, kis mennyiségű vérmintából egyidejűleg több mint 220 féle élelmiszer és élelmiszer alapanyag ellen termelt IgG antitest mennyiségét mutatja ki.

FOODTEST 200+

Magyarország első számú ételintolerancia tesztje

Laboratóriumi vizsgálat

A mérést speciális készülék segítségével laboratóriumi szakemberek végzik

Megbízható

Jelenleg nincs más olyan vizsgálat, mely több élelmiszer érzékenységet mutat ki

Ismerje meg
az ételintolerancia jellemző tüneteit